POLITICI, PROIECTE, STRATEGII
-
Comuna Moldovenești
- POLITICI, PROIECTE, STRATEGII
Az elmúlt időszakban több pályázatot nyújtottunk be, melyek elbírálásra várnak:
- Utcák korszerűsítése Várfalva község területén -összesen 5380,10 m hosszúságban, 9 út aszfaltozását tenné lehetővé Bágyonban, Várfalván és Csegezben. Az erre vonatkozó pályázatot 2023 decemberében nyújtottuk be az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Főigazgatósághoz, melynek finanszírozása pozitív elbírálás esetén a DR-28 Vidéki területek alapvető közúti infrastruktúrájának létrehozása/korszerűsítése című beavatkozások rendelkezésére álló forrásokból történne.
- Az energiahatékonyság növelése a Bágyoni elemi iskolában, Várfalva község, Kolozs megye - a bágyoni általános iskola épületének energia teljesítményének javítására és fenntarthatóságára vonatkozik. A pályázatot 2024 februárjában nyújtottuk be az Északnyugati Regionális Programon keresztül, a Középületek energiahatékonyságának támogatása, beleértve a műemlék épületeket is nevet viselő felhívásra.
- Elektromos autó töltőállomások beszerzése és telepítése Várfalva községbe, Kolozs megye - lehetővé teszi egy-egy 21 négyzetméter alapterületű, két-két parkolóhellyel ellátott töltőpont létrehozását Kövenden és Bágyonban. A projekt a megvalósítási szakaszban van, az építési engedélyhez szükséges jóváhagyások megszerzésén dolgozunk. A beruházás megvalósítását a Nemzeti Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv C10 intézkedése teszi lehetővé.
- Várfalva község legelőinek és nehezen megközelíthető részeinek karbantartásához szükséges eszközök beszerzése - olyan felszerelés és eszközök beszerzését teszi lehetővé, amelyek megkönnyítik a község legelőinek tisztítását, karbantartását. A Vidéki Beruházások Hivatalához-19.2. intézkedés keretében leadott támogatási kérést jóváhagyták, a támogatási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentumok leadási szakaszában vagyunk.
- Napenergia-termelő létesítmény telepítése a saját villamos-energia fogyasztás fedezésére Várfalva községben, Kolozs megye - 2023 decemberében beadott projekt egy körülbelül 900 négyzetméteres naperőmű építését vetíti előre, ahova körülbelül 397 modul fotovoltaikus panelt telepítenek. Az Energiaügyi Minisztérium Modernizációs Alap programján belül leadott pályázat a község közintézményeinek villamosenergia-fogyasztásának fedezését célozza meg.
Folyamatban lévő beruházások:
- Az Országos Helyreállítási Alapból támogatott két pályázatunk: A Várfalvi Általános Iskola épületének Energiahatékonyságának növelése, Várfalva, 360 A szám, Várfalva község, Kolozs megye és Várfalván a 360 Bis szám alatt található középület energiahatékonyságának növelése, Kolozs megye -a kivitelezési munkálatok egyszerűsített eljárással történő beszerzésének szakaszában vannak, a licit lezárását követően aláírjuk a kivitelezési szerződést.
- Az energiahatékonyság és az intelligens energiagazdálkodás növelése az oktatási egységként működő középületekben- Kövendi Elemi Iskola, Várfalva község és Az energiahatékonyság és az intelligens energiagazdálkodás növelése az oktatási egységként működő középületekben -a Székelyhidasi Elemi Iskola, Várfalva község - a Környezetvédelmi Alapkezelő, Energiahatékonysági Programján keresztül támogatott két projekt jelenleg az építkezési engedély megszerzéséhez szükséges dokumentumok benyújtásának szakaszában vannak.
@ Comuna Moldovenești. Toate drepturile rezervate.